Üdvözöljük a konferenciasorozat honlapján

A szakmai konferencia célkitűzése – összhangban a Magyar Mérnökakadémia alapításakor megfogalmazott céljainkkal – az, hogy szolgálja a Magyar Köztársaságot minden olyan szakterületen (mint például a fenntartható felszíni közlekedés is), amely a technika és a technológiák fejlődésével, a nemzeti és társadalmi jólét ezen alapvető eszközeivel összefügg. Az MMA e körben információszerző tevékenységet végez, véleményt nyilvánít, illetve szakmai támogatást nyújt a döntéshozó szervezeteknek. Úgy véljük, hogy a közlekedés egyre sürgetőbb problémáinak megoldása érdekében rendkívüli jelentősége van a hazai innovatív szakembergárda mozgósításának! Azt szeretnénk elérni, hogy a hazai fejlesztéseket végző cégek, kutatóhelyek, és a hazai felhasználók között információs kapcsolatok jöjjenek létre, nem elhanyagolva természetesen a hivatalos (minisztériumi, önkormányzati, felügyeleti stb.) szervek szerepét sem. Összehozzuk azokat a partnereket, akik a fejlesztéseket végzik, és azokat, akik a potenciális felhasználók (a nagy cégeket, de a kis fejlesztő helyeket is, újakat és régieket, egyetemeket, kutatóhelyeket, tudásközpontokat stb. egyaránt).

Rendezvényünk nem elszigetelt kezdeményezés, szakmai tematikája összeállítása során egyaránt figyelembe vettük a hazai közlekedés-fejlesztési szempontokat, és az Európai Unió fő fejlesztési irányait, amelyek az „FP7 Cooperation Work Programme” Transport szekciójának a témakiírásaiban is szerepelnek. Az ezekből származó előnyök:

  • Olyan kreatív mérnöki innovációs tevékenységeket támogat és hoz előtérbe, amelyek jelentősen gazdagítják a közlekedési fejlesztési programokat, és ezáltal alapvető eredményekkel járul hozzá a beruházásokhoz.
  • Új, társadalmi jelentőségű technikai és technológiai eredmények bevezetését szolgálja, illetve a korábban ismertek alapvető megújításában elért gyakorlati eredmények elterjesztésében szolgál fontos eredményekkel.

Az alkalmazási területeket azok nagy gazdasági és társadalmi jelentősége alapján választottuk ki. A konferencia a felszíni közlekedés, a jármű- és gyártástechnológia, valamint a logisztika alábbi témaköreire összpontosít:

  • Innováció a felszíni közlekedés „zölddé” tételére és környezetvédelmi fejlesztésekre (energiatakarékos járművek; bio-üzemanyagok; energia-hatékony járműtechnológia; gázüzemű járművek; vibrációcsökkentés; hosszú távú áruszállítás stb.)
  • Intelligent Transport Systems, (ITS) rendszerek és a környezeti problémák új szemléletű megoldásai
  • Innováció a fenntartható városi mobilitás biztosítása érdekében (utasok számára fejlesztett mobilitási koncepciók; intelligens személy-mobilitási rendszerek; a jövő európai buszhálózata stb.)
  • Innováció a biztonság és biztonságosság fejlesztésére (járműbiztonság; emberi viselkedés vizsgálata; válságmenedzselés és mentési tevékenységek; járműszerelvények integrált biztonsága stb.)
  • Innováció a magyar versenyképesség erősítésére (versenyképes termékfejlesztés; költséghatékony termelés; új termék-modellek stb.)

A konferencia fővédnöke:
Dr. Michelberger Pál, akadémikus